A bokrokon matat a szél neszezve,
Kertvégén szalmakazal sûrû boglya,
Kemencének dõl az elfáradt fejsze,
Górénak arany-tengeri a foglya.
Sóhajt az öreg kapu, megnyikordul,
Halk szóval a folyó felesel neki,
Felhõ-vásznakkal szél játszik bolondul,
Ahogy a száradó ruhát lengeti.
Vizimalom kereke duruzsolgat,
Permetét szórja a csobogó lapát,
Fák közt villan a fény lidérc-varázsa,
Hangokat bújtat el cserjéken át.