Sok mérföldet jártam meg én serényen,
Amíg a hegyre, barlangodhoz értem,
Kopogtattam, de senki sem szólt, marasztalt,
Szobádban néztem a széket s az asztalt.
Tán vadászni mentél az õszi erdõn,
Vagy netán bolyongsz vadonban merengõn.
Rossz most, hogy otthonodban nem talállak,
Ám kósza lelkem megpihent itt nálad.
Lakodnál mily szép a fû, zsendülve nõ,
S fenyõfák dalolnak ablakod elõtt.
Mindazt mit láttam, hallottam szelíden,
Magamba fogtam s elcsitult a szívem.
Nem volt itt se vendég, se házigazda,
Hogy álmodtalak, nincs okom panaszra,
Így hát visszatértem sziklákon át,
Miért is vártalak volna már tovább!