Igy este felé a csend figyelve hallgat,
Óra üt, a pergõ perc dacosan oson,
Késõi órán meglelem a nyugalmat,
Sirba száll már az elmúlt nap a vánkoson.
Borzong a mécsvilága nehéz aranyban,
Elnyûtt régi foszlányok visszhangja rezdül,
Igy most rámterül az este egy mosolyban,
Kint a késõ õsz bagoly éjébe perdül.
Mennyi apró, lenge nesz törpe hangja vár,
Érzem végtelen élet dúdol félszegen,
Felszakadt sóhajban küszködik a talány,
Tûnõdöm, én írok neked vagy te nekem.