Szikrafények
Bogárka lámpása, hogy virít,
Ő az est tündöklő virága,
Testével fényszőnyeget terít,
Az elszökő nap alkonyára.
A világban is mindenhol így
Gyúlnak mécsek az ablakokban,
Hol egymagában virraszt a hit,
Ott a jóság tüze el nem lobban.
Tán égből szálló angyalrajok
Táplálják, hogy a földi szépség
Léte ne haljon még ki jobban,
Ne borítsa el a sötétség.
Itt hol egy elárvult lámpa ég,
Talán szentjánosbogárnyi,
Amely csillagként átszúrja az éjt,
Csak épphogy meg lehet találni.
De elgyöngült fénye még lobog,
Hol fű alatt, hol szobák mélyén,
Testem is hullt csillagként ragyog,
Egy szikrafény az ember éjén.
S ha valaki rám lel, úgy lehet,
Szíve fölé tűz vak csapáson,
És bizton hordja fényemet,
Hogy lássák és hogy ő is lásson.