Sodródás
Az ősi-mély födte tengerparti kertben,
Hol az örök torlódó-hulló habok
Sodrása a tiszta vizeken tovatátog,
Csobogó szerenádok végszava zeng.
Kék hullámos fjordok kőkaputorka
Között mennydörgés fénye vakít,
Szólnak vizisípok oratóriumai,
Virágernyője nyílik feletted a Napnak.
Akkor az ég felé tekintve virulsz már.
De ha teraszodról összedőlt piramis
Romjait hordja a hullámszél, amit
Ösztönformádból hullat az örökmagány,
A kertész söpörheti fonnyadt órák kupacát
Mi hányódva sodródik bölcsőd vizein.