... Bongiorno lerántja az inget,
s nadrágját, de érzi már az ingert,
kakasa neki is felfelé mutat,
csak egy lányt találna, ki botjáért kutat,
ki szorítaná szilajul,
ő meg keresgélne ott alul,
hamar meglelné s fúrna gyökig...
de most csak homloka gyöngyözik.
Elsomfordál a folyóig,
ott gyorsan nekivetkezik,
a sűrű zsombékos között,
ledörzsöli mi rá kötött.
A nád túloldalán mosott,
Pinnarepetta, a bögyös kokott.
Figyelt ki, ez kit bűz kerget,
miért ily sietős, miféle szerzet.
Pisszeg, köhécsel, krahácsol,
hogy hallják ott túl a nádon,
megriszálja rezgő tomporát,
hátha az ott valami hangot ád.
Most beles, széthúzza a nádat,
no, ilyet senki nem pipálhat !
mert ki látja, nem lő bakot,
merev bottal, kanonokot.
" Most asszonyra éhezem,
Pinnarepetta, jöjj velem ! "
Egymásnak esnek, ők ketten,
a kokott a paptól meg nem retten.
" Árad belőled az izgalom,
mindenem karodba adom ! "
Kezét csúsztatja hát alábbra,
markába mered ím a dárda,
mit az két lába közt cipel,
- most langy szél bizsergeti fel -.
" Ó ! mily csikód van - huncutul -,
ügyes kis állat ! - ahogy odanyúl
s tovább, tovább tapogat
kezébe a zacskó akad.
- Szent egek ! Hogy fogjam én?
Mily zaboszsák ez kicsikém !
Majd Bongiorno hajol föléje,
csókot lehel arcára, mellére.
Végig simít hegyes csecsén,
hüvös, forró, lágy és kemény.
" Gyümölcsöm most neked terem! "
" Éretten, én így kedvelem.
Lejebb cicáz a pap ujja,
nem kell ide ám tortúra,
keze most a Vénusz dombon:
Csoda rét ez - én azt mondom !
" Vagy kaszáló, zabot termő,
hol csikóknak étke megnő ! "
- Hát a kutad hol van ugyan?
- Inkább forrás ez pap uram,
mi kettészeli rétemet,
oly finom dolog nem lehet
sehol, mi ott bent megbúvik!
Matat az ujj egész addig.
A kanonok kapja magát,
marokra fogja csikóját
s a buzgó forráshoz vezeti,
belé ugrik fejjel neki.
Mikor a nő megérzi ezt,
vad kiáltásokat ereszt.
Hát így lökte s jött a vágta,
majd sikolyok némulása.
Lelke tán nem száll pokolra,
ha kezét imára kulcsolja.
Az álszentség nem jó dolog,
a világ a ... körül forog !