Mily nyugalom a pázsiton,
édes illatok, kábulat,
bogárraj fut a szálakon,
izzad a föld és átitat.
Mily zengő e mező zsivaj,
körül zsongja a bús fejet,
ölembe bújik e kacaj,
virágok szirma lepereg.
Idő, gyorsabb vagy, mint a fény,
mi a víztükrét pöttyözi,
előzöd madár énekét,
mi a magasban gyöngyözik.
Futsz, mint bogarak villáma,
mely a fényen átsiet,
röpke vagy, mint kéz lámpása,
mely utószor érint kezet.
Így szólsz: csak annyit adhatok,
annyit, hogy mindig minden,
égbetörően szabad dalod
lélekbe költöző legyen.
S a fakult sugarak köré,
megszőhesd szivárványodat,
szerető kézbe kezedet,
minden gyönyörhöz álmodat.