Az eső emlékei
Írta: reitinger jolan Dátum: Október 06 2010 08:14:34
MM
A tenger még tiszta volt minden hajótöréstől.
Nem gyászolták egymást az évszakok.
Teljes hír
A tenger még tiszta volt minden hajótöréstől.
Nem gyászolták egymást az évszakok.
A legszebb víz gyöngye, az öröm könnye pergett az ősi ősök bozontos arcán.
Okos tudással lombosodtak a fák, virágoztak ágaik.
Az érett gyümölcs elébe hajolt minden érte nyúló mozdulatnak.
A látóhatár délibábja megmosolyogta az eget.
A fák levelén szél hárfázott, kivéve a fűzt.
Ő fűzfasíp-orgonáján játszott.
Akkor még a fülemüle nem búsan dalolt, hisz nem volt bánat. Szemlesütve megénekelte a napok, az éjek szerelmét.
Az álmok a szendergés és az ébrenlét ringásának csodájában váltakoztak.
Minden nyugodt volt, meseszép, olyan mint maga a Természet.
A rétek virágai fölött mámoros szitakötők szőttest szőttek a Nap fényéből, beterítették vele a Földet.
Szivárványt festettek a lepkék színes fátyol szárnyaikkal.
Kiscsikók ugrándoztak bájosan a pázsiton. Látszott puha szájuk és zsenge rózsaszín orrlyukuk. Szemük mélyén huncut derű csillogott.
A madártollak körülölelték a tojást, a pihék várták, hogy megrepedjen.
Mindez akkor volt, mikor az első Dodó madár épp kikelni készült.
- Mennyi minden megváltozott - mondta az eső,
Követni sem tudom.
Majd esni kezdett.