Te égi fény, te ámulatba ejtő,
ki vezetsz s nem félsz attól mi veszendő,
ha felbukkan lámpásod oly isteni,
a szépséget lépted hirdeti,
ezüst korallfa ága rázza csengőd,
szikráid felélesztik a merengőt,
suhansz a földi dombokon, tereken,
lépted a pirkadattal tovalebben,
szeretőknek adsz felbolydult vágyakat.
A szerelem vagy! Az éjszakai Nap !
Szüzek vászna, kit irigyelnek szerte,
Hold tövén ki más ülhetne, ha nem te,
gyönyör vagy, az aki feltűzi az ég
homlokára a mézek drágakövét,
tündöklő híd az ezüst mélység bogán,
lábadra csókot ejt az éj tétován,
bibéken nyíló szárnyad szertelebben...
nem is írhatnék rólad ékesebben.