... és a toll
Írta: reitinger jolan Dátum: November 20 2011 13:28:08
MM
Oly messzi már, hogy gyúlt a gyertya lángja,
magasba szökött, mint tábortűz fáklya,
elhalványodott s kialudt a mélyben,
pislákolt majd szürke füst lett a légben.
Teljes hír
Ahogy néztem, láttam lélegzet-arcát,
a talány ott ült szemében és achát
kőként a vágy-merengés betűket hullat,
lassan tollhegyemre tűzte a múltat.
Ujja köze fogott, kisiklott életét
vázolta velem s léte értelmét,
bánkódó tétlenség volt most a baja
és szaggatottá vált elfojtott szava.
Már tudtam mért őriz halk álom-pihét,
s mi dúlta fel szívének holt-tengerét.
Elhagyott mindent, mit rászórt a világ,
hogy vörös korall övezze zátonyát.
Oly messzi már, hogy gyúlt a gyertya lángja,
magasba szökött, mint tábortűz fáklya,
elhalványodott s kialudt a mélyben,
pislákolt majd szürke füst lett a légben.
És szállt, tovaszállt, néma fénye röppent,
elveszett egészen, mint halk hang a csöndben.
Ma vár rá a végtelen létű mákony
és próbál átjutni a semmi árkon.
Ez a semmi gyötri, röpköd szárnyakon,
zokszava szótagot tagol ajkakon,
majd legurul és felbukkan, mint árnyék,
rá az élet miért-talányt szitál még.