Unokámnak, Diának
Világosság lesz az, ami láttat téged,
de ehhez majd mélyen, magadba kell szállnod,
hidd el azt, hogy ott van, amit ad az élet,
szabad lesz a döntés, nem kell soha várnod.
Itt az idő múlik, vele együtt léted,
benne tetteidért neked kell felelned,
- kiszárad a test is, ha szomjas a lélek -,
s hogy mindezt jól megértsd, messzire kell menned.
Így most, ahogy nézlek, piheg kicsi tested,
szuszókáló lelked még vissza-visszajár,
keresd azt a békét, itt is meg kell lelned,
ami fönt a mennyből érkezve rád talál.
Látom míg az alkony és mesevilága,
mint éled fel benned, s hogy ringat szárnyain,
a szuszogó csendben kis pisze imákon,
hogyan lopja beléd a felnőtt álmaid.