Az élet sokszor reményektől ékes,
lángot szít bennünk egy torkos pillanat,
felbolydít, izzít mindent ami ékes,
és zarándokol, mint büszke-fényű nap.
Gyengéd óráink feltörik a kérget,
míg vakságba fúl a pergő pirkadat,
s amint kinyílok varázslatba éget,
tűzvirágot bont, és velünk itt marad.
Vágyba mártott kéz segít át az álmon,
felém csacsognak vidám reggelek,
(már nem kísért semmi hamis álnyom)
éveim csak büszke fényben cserfesek,
lényedet pezsgő némasággal áldom,
napjaink valót és titkot rejtenek.