A kör
Írta: reitinger jolan Dátum: április 19 2008 10:31:41
T
A félkör ivei ím körbe értek,
A megunt élet, így könnyebb lett, fehérebb.
Teljes hír
A félkör ivei ím körbe értek,
A megunt élet, így könnyebb lett, fehérebb.
A szavaknak súlya kimondhatatlanul
Mondanak titkosnak látszót, szótlanul.
Im, csak egy szót mondj mitõl repednek kövek,
Hirdess igét, mint ragozatlan szótövek,
Hisz e gyarló életünk olyan nincstelen,
Utánunk más is meghal, nemcsak Istenek.
Az élet így lassú, néma tánc, mint vágyunk.
Hegy adta öbles keblét, a meleg idõ,
A holdfény játszott, a csillaghalmazokkal,
Fénycsóvákat szakított, mint egy úrinõ.
Az éj vadja fél így mikor ûzve dohog,
Kutyák vonyítják, nyüszítve így a Holdat.
S bújdosik minden, én is elbújnék, félnék,
S e vad õrületben, mit tehetnék még én.
A világ por-ködében a szó hatalmas,
A sírokon újra kinyílnak a rózsák,
Itt a szóvirágok újra hajtanak majd,
Kõ között, sziklákon, sivatagban, talán
Az újvilágban a süppedt félhomályban,
Rezgõ szélhárfák magasban hajladoznak.
A szenvedély tud így sírni, mint állat
Ki kiszolgáltatott, s korbácsolva bántnak.
Ne játssz, mint a szél õsszel a letört ággal,
Játsz a Holddal, forrás vízzel, égõ tûzzel,
A pecsétes papírral, ítéletekkel,
A Nap sütötte gomolygó félhomályban.
Parancsolj magadnak, tegyél meg valamit,
Hisz a csontjaidon, ha az élet bármit
Játszik, néha megcsal, felõrõl, hazudik.
Nem tudsz onnan kiszabadulni soha így.
Hiszed a védõszented rég elaludt már,
Az erdõ ölén megtapad a búvó szél,
Mint a pókháló vagy megtapadt ökörnyál,
De õrzõ angyalod álmodban elkísér.
Élsz kábulatban, részegülten, s bolondok
A félszeg dolgok, igéznek a düh-gondok.
Rád hull majd az este, s vágyaid hevítve,
Az Angyal mosolya, tán õ megsegítne.
Halni vágyó nézi így az éji lámpát,
Remélve sokáig látja, türelmesen,
S mint villanó szikra, mi az éjen átlát,
Tekintõ szeme végigfut az életen.
A keze kérve mozdul, ránk mosolyogva
Pohárért nyúlna, de már a csillagokkal
Hallgatva üzen, jelez, mint a gyerekek,
Mikor elmélyülve játékba kezdenek.
Szél kicserzett, de én már tudom hol az út,
Ugyan elfáradtam, de létem hazajut.
Minden lépésem azt súgja, szaladj, eredj,
Az út közben vár valaki, ott megleled.
Tennem kell még valamit, semmibõl tépni,
Nevedet arcomra égetni, felvésni,
Melletted feküdve a csendedet hallom,
S ez a perc el nem illan, nem kell rohannom.
Oszlóban a kétely, szomorkodnom nem kell,
Megyek, érkezem, ott leszek minden reggel.