|
 Vendég: 19
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,226
|
|
 V
Elnézlek hosszan s elmerengek
bár velem sohasem szóltál
nem ismerlek,még is érzem :
A bánat asszonya voltál. |
|
 Sz
Nem kell a gondolat mely felkavar,
hagyd a szavakat másnak
menj tőlem el, hidd el, nem zavar
sebeim tudd, már nem fájnak...
|
|
 Sz
De sok levelet talál még
a rongyos fátylú, hulló köd!
Millió arc, emberi lét
rajzát temeti majd a rög.
|
|
 Sz
Az Ősz keményen
követelte jussát,
dérrel marta földre
rózsáimnak szirmát.
|
|
 Sz
Emlékezzünk az októberi napra,
a vérbefojtott magyar szabadságra.
Hősök voltak ők, mind a tizenhárman,
a halállal szembenéztek bátran.
|
|
 Sz
Kócos verset fésülgettem,
babusgattam, megszerettem,
és mintha csak virág volna,
bekötöttem egy csokorba,
|
|
 Sz
Borús fenn az ég
Közeleg a tél.
|
|
 Sz
Halvány fényű hétköznapok
Uszályában lebegünk;
Bármi van a nagyvilágban -
Most zajlik az életünk.
|
|
 Sz
Házunk, mint kert, oly rendben,
Gyermekeink – virágok,
Naponta jön a kertész,
|
|
 Sz
A hajnal barátkozón,
meleget árasztva kúszott elő,
derűs színekkel közelített
a kórházpark fái mögül.
|
|
 M
Pokoli kín, ami rám szakadt;
vergődöm, szárnyatlan sas vagyok -
mért küldesz Uram, rám, vágyakat,
ha tudod, hogy fény nélkül meghalok? |
|
 Sz
Halkan elosont felettünk a nyár
Hullnak a hervadt, sárguló falevelek
A távolban szemed fénye lobban
Átöleli, ringatja fájó lelkemet
|
|
 M
az egész falum nőneműnek látom,
átdideregnek a templomhomályon,
a kendő csücskét kezük markolássza,
és belemelegszenek az imába, |
|
 M
A sorsunkat sűrű ködfátyol lepi,
Így szerencsére, senki nem ismeri.
Mindig várjuk, hogy a fátyol fellebben,
És megtudjuk sorsunk tovább, hogy lészen. |
|
 M
Artikulátlan hangon sivalkodni kezdtem,
Miközben a levegő fogytán a testemben.
Ekkor éreztem, fejemre ütött egy nagyot,
Leestem az ágyról, és álmom békén hagyott! |
|
 H
Akarlak magasztosnak, elsődlegesnek,
begöngyölve jáspis, korall, igazgyöngyökkel,
ember-nyakékben, mi a bőrön susog, zizzen.
Tenyered vékony ereiből,
|
|
 V
Egyre nagyobb és erősebb traumatikus helyzetekben is vagyok,
De az utolsó erőmmel is küzdeni fogok,
Hogy ne kerüljek kórházba,
Ne legyek még több "kátyuba", |
|
 M
A család lett a kerted,
a gyermek benne nyílt,
a kertészről azt gondoltam,
gyakran sétálgat itt, |
|
 H
Az ég egy óriási arany tó
egy messzi nagy pusztaság - gondolkodó -,
mit ürességében, csendjében a levegőben alkot,
hol lassan az éj elmondja szomorú meséjét. |
|
 H
A semmibe lebegek, semmi vagyok.
Jobb, ha feladom, és már nem akarok. |
|
 H
Vékony vonalat lüktet ki a toll,
de görbe szárán véred iramol, |
|
 M
Vándorbotját földre teszi
Egy derűs helyen,
S mosolyog, hogy nekünk csendes
Verőfény legyen. |
|
 M
Hogy mire a Nap is felkel
ismernem kell titkait,
rám bízza, hogy mit kell tennem
vagy mondja, írjad itt... |
|
 M
aranyszálak kötik össze pókhálóként a nagy
fordulatot, újat teremtve őstermészetben.
Búcsúra van szükség egy találkozáshoz, melyben
rám borul az érzés, mint puha meleg takaró. |
|
 M
Itt van az ősz lásd kedvesem,
milyen jó, hogy fogod kezem. |
|
|
|
Ma 2026. augusztus 12. szerda,
Klára napja van.
Holnap Ipoly napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
