Az ébredés hajnala sekély folyót,
Lágy fuvallattal hullámok hátán
Vízpartot mos.
Harsány õszi-kép a víztükör felszínén
Kellemes árnyat mutat.
A dombok kanyarulataiban
Gombafonalak terülnek szét.
A talaj szemcséi közt
egy keresztespók ragacsos hálót szõ.
Nincs ki parancsoljon,
a természet felsõbbrendû
Maga élteti környezetét,
Hátán hordja élõlényeit.
Túléli a mozdonyok füstjét,
A gyárak fuldokló köhögését,
Az emberi gyarlóságot,
S a tájfunok erejét.
Önzõ óriásként magasodnak
Lombhullatók hatalmas termetei.
Erdõk, mezõk ébrednek
S fekszenek álmos gerincén.
Apró tücskök ciripelnek
Vízpart szélén lepkék repdesnek.
Minden élet egyetlen, s megismételhetetlen
Bármikor és bárhol,
Örökkön-örökké.