A te idõdben még nem taníttattak
titeket, lányokat,
tizenhat évesen férjhez adtak
anélkül, hogy te azt akartad...
Iskolád alig,
de az élet iskoláját
nagyon is kijártad...
Egyszerûség, szeretet
jóság és lelkiismeret
embertelen munka,
margiti törõdés
keresztre emelte
szegény életed...
Te, aki stigmaként viselted
pokol-házasságod,
mert "mit szólnak, fiam, mások?
megbélyegeznek a népek, ha elválok!"...
aki tûrtél s nem lázadtál,
önfeláldozó és hittel bíró voltál...
aki gyermek-apámmal Máriapócsra
elzarándokoltál,
s mély õshitedtõl annak
elhalt hajhagymái
új életre kaptak...
Te, aki kibírtad
apám hadifogságát,
él-e, hal-e, évekig
sem tudhattad...
Te, aki a semmibõl varázsolt
terülj-asztalt mindig,
hogy csináltad vajon,
én nem tudom máig...
Gyerekkorom elsõ halottja
te voltál, nagymama,
szükségem lett volna rád
jaj, sokkal tovább,
s nem fogtam fel ésszel
azt a hirtelen távozást...
Gondolatom sûrûn tenálad jár
augusztusi csillaghullás táján,
s ha azt hiszed, hiábavaló volt,
mit küzdöttél és szenvedtél,
én emlékszem és... tudom, hogy
nagyszerû
ember
voltál.