Holdfény dallamára
úszik hajad az éjben
lágy hullámzása
fodrot vet a szélben.
Hárfán játszik egy kéz,
arra fejedet lehajtod,
sziklába markol a kín
távoli túlparton.
Eszménk tüze lobban,
s csillagok születnek,
magányos álmokat hívnak
a végtelen tengerre.
Hínár-bogok lengnek
fohászok vitorláin,
csókot hintenek a habok
könnyeink tajtékain.
Lidérc-sárga fényünk,
büszke szívünk az orrban,
fásult testét a víz
lágyan körbefogta.
Partot érõ hangunk
tenger morajlása,
végtelen-kék dalunk
minden csigaházban.