Törékeny vállamon
hegyeket hordok
finom nercként.
Selyemruhám a hallgatás.
Vörös, rubin nyakékem
vércseppekbõl fûztem
lehelet vékony aranyzsinórra
-csillógó remény.
Elszakadt a szál.
...és a hölgy csak áll...
Csodálkozik,
miért tocsog émelyítõ ragacsban.
Ébresztõ Lelkem!
Magad választottad öltözéked.
Tény,
jól mutatott.
Ám néha váltani kell
és vallani.
Színt is.
Dobd le ,
mosdjál,
vegyél új ruhát!
Nézdd meg, mennyiért adják,
ha döntöttél,
viseld!
Ne jajgass, ha felsérti bõröd,
nincs tökéletes szabó.
Ezt is megszokod majd...
elõbb-utóbb.
Ja, és az ékszer...
Te magad legyél !
...és a hölgy csak áll...
Nézi magát kegyetlen tükörben .
Meztelen vállamon
a vágy könnyû stóla,
testemre csupán szerelem feszül.
Szemem ragyogását
Tõled kaptam
ajándékként emlékeinkbõl
-múlandó varázs.
Ideje öltözni !