Fekete lepellel takar be a fáradtság,
Nem szûrõdik át rajta a nagyvilág,
Nincsenek zajok, csak apró moraj,
Némán feszül a kín, mindent csend ural.
Néha azt hiszem, álmodtalak csupán,
Mosolyod nehezen ért el ma hozzám,
Pedig úgy kellenének szótlan szavak,
De kevés a perc, nincs idõ, csak távolság.
Fontos vagy, tudom, érted és érzed,
De árnyékos oldalát mutatja az élet,
Lelked aranya tartja bennem a létet:
Tudom, vársz. Van még, amiért küzdjek.
Fekete lepellel takar be a fáradtság,
Kattog az agy, nem lehet megállás,
Nem érdekel már a hamis igazság,
Egyedül az fontos, hogy te légy valóság.