Viharmadár
Írta: Zsu Dátum: Január 14 2009 10:07:59
Gy
Éhesen tenyészõ virágom a határ.
Árnyas erdõm fáin vár a viharmadár.
Teljes hír
Bocsássa meg az ég
apám minden bûnét,
hozzád szólok, ha hallgatok,
s egy idõtlen este meglopott
s fénytelen életed zenéjét
belecsempészte szívembe.
Kis testvérem, kérlek, eressz be!
Bódult, füstös, romlott szívem mélyén
egyetlen szó pihen békén,
tanúja sosem volt tiszta gyermekségnek
s a füst alatt emésztõ tüzek égnek.
Már megszûntem vágyni rád,
kristályban egy kis világ,
álomtalan álomban kibomló.
Azt mondták, én vagyok az utolsó.
Gyarlóságom porlepte átok,
tenyészem, mint a dzsungel-virágok,
sûrû, olajos illatárban
mocsarak bûzével keveredve.
Félig ébren fekszem az ágyon,
meghalok, ha nem eresztesz be.
Õseim gyökerén virágok nõnek,
ne adjatok vissza a földnek,
halottak húsán érlelõdõ árnyak,
talaja szomorú halál-virágnak.
Rózsaszín, bíbor, fekete pára,
gigászi lombok méregzöldje,
sötét szívem senki földje,
nagy madarak vijjogása
hasít a kavargó homályba.
Testem súlyos, moccanatlan,
félig éber bódulatban
dermed holtak földjéhez szegezve.
Kis testvérem, kérlek, eressz be!
Nedves a föld, mégis égek.
Nem érdemeltelek meg téged,
eltûntél, de tudom, hogy vagy,
egyszer visszaadlak a Napnak.
Száz év is kevés mindent megfizetni.
Holtfáradtan sem tudok pihenni.
Éhesen tenyészõ virágom a határ.
Árnyas erdõm fáin vár a viharmadár.