Hadistent keresve jöttem én,
s a vörös bolygóra leltem
holt bajtársak vére kért,
hogy a hadúr kegyeit keressem
hiába áldoztunk kedvét keresve,
elpártolt rég tõlünk a szerencse
termésünk elégett, seregünknek vége
ó Uram te lettél a túlélés reménye
de hol van isten trónusa, hol a szentélyek
halott bolygó ez, itt isten sem él meg
ahol egykor tenger hullámzott,
partjain burjánzó páfrányok
most kietlen sivatag amerre csak nézek
tomboló porviharok pusztítják a kanyonok falát
lepusztult kõszirtek merednek az égre
talán csend lesz végre, várják a csodát
Midõn a koromfekete ég lehunyja szempilláit
remegõ csillagok fénye gyéren világít
a fagyos sötétben életre kelnek a hegyek
megrázzák magukat, ontják a tüzeket
hûlõ lávatömbök kövülnek recsegve
néha fel-felsír egy-egy õshüllõ szelleme
A hunyorgó csillagok közt egy drágakõ lebeg
ez az a kékbolygó, ami hívogat, vár reám
ott van az otthonom, a népem, a hazám
lovam sánta, én is fáradt vagyok,
de mennem kell, hazaindulok
bár hadistennel nem találkoztam,
de üzenete a tarsolyomban van
a harci szekérhad, a pusztítás meg kell, hogy álljon
nehogy majd bolygónk is pusztasággá váljon