Ösvényedre léptem,
érted virágzott minden rét,
harmatcseppben fürdött szívem,
boldogság, mely ma is
megigéz.
Nem kértem, mégis adtad
lelked aranyát,
s én megnyitottam
bensõm szent templomát.
Nem is sejted, mit
nyújtott a pillanat,
az érzés még fojtogat.
A semmibõl fakadó
rejtelmes csoda,
lett vágyam otthona.
A csendenben hallom szíved
dobbanását,
hulló könnyem csobbanását.
Virágszirmot hintett lábam
elé kezed,
rejtett patak sodorta
hozzám léptedet.
Sejtelmes kép,
egy pillanatra
arcodat látom,
elhaló tûz,
elhalkult sikoly,
mára csak édes álom.
Vágytam a hajnalt,
a bíboros alkonyt,
ölelésed,
az érintés hozta pillanatot.
Bocsáss meg,
add kezed, ne hidd hogy bántlak,
vétkem csak az csupán,
szerelem szikrája gyúlt bennem,
életem alkonyán.