Álom mely sosem teljesül,
Egy érzés mely egyszer kihûl,
Egy vágy mely vágy marad,
Egy gyász mi boldogtalanságot ad.
Érzelmek mik bennem kavarognak,
Kis pihenést sosem adnak,
Belülrõl lassan teljesen felemészt,
S ezét a düh uralja a józan észt.
Dühös vagyok mert én élek,
S a halállal szemben semmit nem tehetek,
Dühös vagyok mert meg nem halhatok,
Errõl a világból tovább nem állhatok.
Elmennék utána mindent itt hagynék,
S a túlvilágra Hozzá nyugodtan szárnyalnék,
De nem tehetem kezeimen kötél szorul,
Egy papír mi e világon ejtett foglyul.
Jaj ha az a papír nem lenne,
Életemnek is vége lenne,
Mennék Szerelmem karjaiba,
S zokognék vállán Õt átkarolva.
Bocsánatot kérnék hogy eddig nem mentem,
Hogy Vele legyek, eddig semmit nem tettem,
S megígérném többet el nem hagyom,
A túlvilágon kezét mindig fogom.
Bárcsak ne lenne ez a papír elõttem,
Vagy valaki vegye el az életem,
Lehet ember vagy akár Isten,
Mindegy nekem az teljesen.
De ez sajnos csak álom marad,
Nincs ember ki fejembe golyót ad,
S Isten? Nem létezik számomra,
Mert Isten nem küld ártatlan lelket a halálra.