A világ zajos, dübörgő lüktetés,
s Te hajtasz, küzdesz mindig,
nincs megállás, hisz tenni kell,
ez az életed, hát élni kell!
Zihálsz, levegőd is fogytán,
olykor elgyötörten megállsz,
de görnyedt tested kiált,
fogy az idő, menj tovább!
Meddig, hova, és miért?
Érzésért, szerelemért,
nyugalomért, békességért,
önmagad feletti győzelemért.
Árnyat adó hűs lombok alatt
ülj le majd egy régi padra.
Megpihenni, kicsit emlékezni,
e csodás tájban gyönyörködni.
Hallgasd kicsit,hogy susognak
a nyári lágy szélben a falevelek,
s nézd az aranyló napsugarat,
ahogy édes csókját szórja a földre.
Érezd,ahogy lelkedet érinti a fény,
s bizsergő melegség járja át a tested.
Szíved lüktetése,mint lassú keringő,
ritmusára csendben Te is újjáéledsz.