Aranyló haját kibontotta a Nap S a februári tavaszban mámorosan daloltak a madarak. Szivembe új remény költözött a lélek is ünneplőbe öltözött s egy emlék a felszinre tört. Láttam újra azt az álom-arcot, ahogy két szemében az éj ragyogott s elsápadtak tüzétől a csillagok. Évszázadok mélyéről kisért e kép, nincs nélküle álom s tőle szebb az ébredés. Sugárzó fény a Lét sivatagában, mely elsöpri a korlátokat s alvó tüzeket lobbant a pirkadat. S lassan szétterül a Földön az aranyló sugárözön, elűzi szivünkből az árnyakat.