Anyám jött felém az úton.
Kezében hozta összes bánatát.
Majd kiborította köténye tartalmát.
Átöleltem,vigyáztam rá!
Vigyáztam,lestem,hogy a drága lény
Szemébe ne jusson a káros,bántó fény.
Ő csak mosolygott,s nem szólt.
Egyszer csak lehajolt és nekiállt
Összeszedegetni az összes bánatát.
Kötényét kezébe fogta.
Óvatosan lépkedve elindult.
Egy-két bánat a kötényből mégis kihult.
Örültem:enyhül fájdalma.
Ő megfordult,mosolygott kedvesen.
Nehéz a terhe,de nem volt egy szava sem!
Ó mennyit kibír az ember!
Mennyi fájdalom elférne benne.
De én ismerem:Anyám csak menne,menne!
Főz,mos,élteti Apámat!
Egy jó szavától minden feléled.
Mert Anyám éltet,Anyám maga az élet!