Régi jól ismert ösvényen járok,
rozsdás érzések gördülnek tova
lábam alatt, mint halandó álmok
lustán hullámzó festetlen tava.
Ismerős minden levél és virág,
csendes szirtek álnok némasága,
mik henyélnek, míg zajong a világ,
-késztetik a lelket megállásra.
De én mennék, új utakon járnék,
derengő remény bűvös csókja vár,
s ha megérint, általa válnék
hamuból felizzó tűzmadár.