ha paplanod lehetnék
kisimulva megvetve
várnám hogy hazatérj
hangod hallva
ágyadon feszülnék
mint kígyó merev pillanata
hogy mikor jössz közelébb
ne kapcsolj fényt
ülj ide mellém
puha kezeddel simítsd
végig vászon testemet
érzem újjászületek
lassan bújj belém
hadd öleljen át a lelkem
mint madár fészkében
pihe tollas madárkának
úgy ver remegő szíved
ajkadhoz érve
mintha forró parázs égne
lassan, lassan átmelegszem
mennyi tűz ég a testen
most, ha ember lennék
lángba borulnék
mint a száraz avar
az erdő közepén
paplanod vagyok
mit labda köré csavarsz
elvesztem fejem
álmodó tested
magam alatt
mintha éreznéd
szorítva ölelsz
gyűrsz csavarsz
vonaglik tested
s mint íjon a húr
feszül minden ideged
egy összegyűrt paplan
sóhajtok fel
míg újra behunyod szemed
s én ráncosan
magamba nevetek