Itt ülök a helyünkön és szemem a semmibe mered
Hirtelen rámtörnek az emlékek és én küzdök ellene.
Hiába a harc, csak támadnak szűntelen,
hol jók, hol rosszak, de mindegyik veled.
Csak ülök és szememben látható egy könnycsepp,
felvillannak előttem együtt rajzolt képek.
Látok egy lányt, ki percekig csak zokog,
A fiú csak áll, nem tudja mit mondjon.
Utolsó csók, sok-sok végső ölelés,
A lány reszket, a fiú szemébe néz.
A fiú elindul, távolodik lassan,
a lány végignézi, a lába sem moccan.
De nem csak bánat van, látok itt nevetést
örömöt, csókokat, forró ölelést.
Boldogságot látok csillogni szemükben,
Mesélnek egymásnak csacsi meséket.
Órákig mesélnek vagy ölelkeznek mélán,
a szó rólunk szól, az érintés némább.
Az érintés elmondja féltve őrzött titkuk,
szeretetük, mit ki nem mondunk.
Titkos kézfogások, eltitkolt csókok,
izgalmas volt ugyan, de minden elromlott.
Koruk megtörte a kapcsolat varázsát,
a gyilkos tekintetek elmosták csodáját.
Már nem vagy itt és életem romokban,
már nem látom a Napot egy szem homokban.
Hiányzik szemed s gyengéd kézfogásod,
látom leomlani gyerekes világom.
Ha menned kell, hát menj, de fordulj néha vissza,
tudd azt hogy valaki, visszavár még néha.
Csukd be a szemed és emlékezz a jóra,
de reméld még az álmot, mi nem vált valóra. végleges törlés