(Radnóti Miklós emlékére)
Felperzselt puszták, üszkös utcák mellett
Elcsigázott rabok lassan menetelnek
Vánszorgok én is éhesen, görnyeteg
Gyűrött papírra gyűlnek a hexameterek
Ifjú éltemből már csak ennyi tellett
Minden amim volt az átkos kor elvett
Régóta hull rám az embertelen gyűlölet
Életem delén írom utolsó versemet
Búskomor világból hívogat a lényed
Álmaimban hozzád vissza- visszatérek
Elmerengek együtt töltött emlékeken
A répahéjból nyert erőm már véges
De emberi hangon szólni vagyok képes
Tisztán csengő hexametereken