Völgyek napbarnította lankáin,
Csendes,magányban lépkedem,
S örzöm, szereteted, örök boldogsággal,
Csendben lüktető, érted érző szívemen.
Lelkemben ezer, meg ezer emlék,
Egy mosoly, egy édes örök álom,
Mely végig söpör, az életemen,
De én, ezt nem is bánom!
Szeretek elmerülni hajnalodban,
Szeretem a mosolygós csillagod,
S azt a mindent betöltő érzést,
Melyet a te szíved nékem itt hagyott!
Azóta a legszebb alkony az enyém,
Enyém a legfényesebb ősi csillag,
Mily boldog is vagyok, ha nyílik, esténként
Az ezer fényben tündöklő égi színpad.
Ránk mosolyog újra a hold,
S nékünk írja az új verssszakot,
Melyben két szív egymásra talált,
Megosztva a közösen emelt égi színpadot!