Kinyitottam lelkem ablakát,
melengető napsugarat várván,
s engedtem had áramoljon bennem szét,
az őszinte szeretetéhség.
Felszárította könnyeim a lágy szellő,
s a reggeli harmat már integet,
egy új holnapra ébredtem,
maradjon örökre ez velem.
Papírsárkánnyal engedtem messzire,
minden szomorúságom teleírt lapjait,
s engedtem had táncoljon vele az ég,
s jártam örömtáncot virágok szirmain.
S megpihentem egy odvas fa tövében,
mint egykor gyermekkorom idején,
szívem megrezzen hirtelen,
akarom újra azt az érzést.
Hogy a világ egy nagy játszótér,
benne sok kacagó gyermek,
s egykor majd boldog felnöttek leszünk,
szívünk velünk eggyütt nő s nevet.
S most árván itt ücsörgök,
várva,hogy szívem átjárja a szeretet,
s rámtaláljon az az álom,
melyben nem csak én,
hanem mindenki szeret.
S örömkönnyet,
hullajtson majd bennem a lélek,
mert rámtalál az az egyetlen,
ki csak értem szeret.