Ha borús, sápadt fiút látunk
Talán könnyek közt, sírva
Sajgó szívvel rágondolunk
Ha a kín az arcára van írva
Az együttérzés hűsítő fuvallat
A búsongó lázas homlokára
Egy mosoly vigaszként hathat
E rideg, szívtelen világba
Elhagyva a város lármás zaját
Menekül a zöldellő erdőbe
Hallhatja a madarak víg dalát
Susogó fák zaját a dús levegőbe
Elnémulhat a madarak dala
Susogás is gyászossá alakulna
Ha a búsongó magába roskadva
Az erdő felé bandukolna
(Heinrich Heine: Der Traurige címü verse alapján)