Ébred a természet
téli bódultságból.
Szeméből az álmot
zápor űzi távol.
A harmat ébreszti
tarka virágait,
védi zsengéjüket
az éledő pázsit.
Kedves kis akácfa
muskátli virága
az Isten kedvben
jöttél a világra.
A tavasz rügyeket csalt
a gyümölcsfára
a május meggyeket
aggatott ágára.
A nap hoz hőséget
bőrünket pirítja
s a rózsatöveket
virággal borítja.
A víz enyhülést ad
embernek, madárnak,
életet a földnek
a termő határnak.
Egyre dúsabb lesz
a szőlő venyigéje,
fürtöket érlelve
őszbe fordul színe.
A nagy fák eldobják
levél koronájuk,
ágaik behúzzák
reggel dér hull rájuk.
A vidék megpihen,
színei fakulnak,
fehér hótakarót
borít rá a holnap.
Csendesen pihen a
természet magában
s tavaszról álmodik
puha paplanában.