Emlékezem
Írta: tenger Dátum: Október 02 2009 20:26:59
H
Még messze az éj,
Még messze az álom,
Most valahogy újra,
A kék hegyekre vágyom!
Teljes hír
Még messze az éj,
Még messze az álom,
Most valahogy újra,
A kék hegyekre vágyom!
Szeretnék feledni mindent,
A hazug, ócska, piti álmokat,
Mely minden megtört éjszakán,
Oly szorgalmasan engem látogat!
Kéklő hegyekre vágyom én,
S a végtelenség szülte csendre,
De azt mondták nékem egykoron,
Én nem vagyok alkalmas, ilyen kegyre!
Hegyek-hegyek, kéklő hegyek,
Talán, ti is megtagadtok engemet?
Vagy engeditek, szabad szívvel,
Tovább, az én megfáradt lelkemet?
Hajnalok köde soha nem takart,
Mert én életet kiáltottam egyszer,
Hogy meghallja a világ, és megértse
Engem nem mos le semmiféle vegyszer!
Szabadnak születtem én egykoron,
Szabad volt, az a decemberi hajnal,
Mikor Édesanyám szívét bearanyozta,
Egy jóságos, melegszívű, édes angyal!
Belesírtam magam, a nagy világba,
Édesanyám szeme csillagként ragyogott,
S mutatott nagy büszkén jó atyámnak,
Lám ismét nékünk, egy fiú adatott!
Kéklő hegyek ringattak engemet,
Völgyek lankái, játszottak velem,
Míg egyszer csak megszólalt a hang,
Szilárd, Szilárd legyen a nevem!
Eltelt azóta sok-sok év
Mögöttem ezer fájdalom,
S egy édes nyugtató kar,
Mely engem, ma is átkarol!
Átkarol, és úgy súgja nekem,
Én most is aggódom érted,
Mint azon, az édes hajnalon,
Mikor életed, tőlem, kérted!
Most itt állok a hegyek magasán,
A képzelet hegyláncai tartanak,
S tégedet, én áldott jó Anyám,
Ezerszer boldognak vallanak!
Fiad arcán, most ezer könnycsepp,
Melyekre rávilágít az édes holdvilág,
S egybefonódik az Ég és a Föld,
Áldását szórva csak mi ránk, csak mi ránk!