Szeptember végén
Írta: Peszmegne Baricz Agnes Dátum: Október 09 2009 19:35:57
H
Oly csendes a táj. Hamvába rejti fényét a szilva,
virít a körte, pirul az alma, s fájától messze’
gurul a dió. A szőlő áldott, dúsan telt fürtje
erjeszti őszbe a hangulatot.
Teljes hír
Szeptember végén
Oly csendes a táj. Hamvába rejti fényét a szilva,
virít a körte, pirul az alma, s fájától messze’
gurul a dió. A szőlő áldott, dúsan telt fürtje
erjeszti őszbe a hangulatot.
Tűnik a nyár. Még bőven szórja melegét a Nap, de
már ködpalástba burkolózik a reszkető reggel.
Rozsdás falevél-raj pilleszárnyon lebegve hull le
a földre, s puhán, mint rőt takaró borul a bomló,
barna avarra. Tompul a sajgó, bús vágyakozás.
Békévé lanyhul a hő szerelem. A Nap testvéri
csókot küld kopott Föld-hitvesének, ráncos arcára
csalva mosolyt, míg öreges szemmel duzzadó felhők
bájoló táncát figyeli mélán.
A szél gyeplője kicsúszik lassan kezéből, s vágya
nyomát kutatva, vélt szégyenében vörösre pirul.
Térdet hajtva, majd nyűtt koronáját földre lerakva,
küldi halovány, fáradt sugarát szerte a tájba.
A hű természet megérti e jelt, és hozzá hajol.
Az elmúlás halk, bágyadt harangja kondul. Lágy fényét
veri az eső, dér sző rá fátylat, puha szemfedőt.
Távol dereng a téli álom, hol csillám zúzmara
csipkézi óvón a hótakarót.