Ha alkonyatkor nyáron
valahol nagyon távol
egy bendzsó húrja felzokog
lelki szemeimmel látom
Zoltán szeme vidáman ragyog,
ahogy a húrokba csap, énekel
táncos lába ritmust ver
Most ólmos felhők alatt
néha melegen süt a Nap
fán, virágon olvadó dér
piszkos kék dél felé az ég
fejfák között suttog a szél:
"az élet szép, ne menj még,
ne menj még"
a nyitott sír körül feketél a tömeg
a gyász fájdalmát éri meg
versek, dalok, szép remények
a sírhalmok közt véget értek
szemem könnyekkel tele,
megérint az Isten keze
Hazafelé még rá gondolok
ott ahol egy csillag ragyog
ott várnak rá az angyalok,
és Zoltán szeme felragyog,
ahogy a húrokba csap, énekel
táncos lába ritmust ver;
talán eljut hozzánk is
ez a halk mennyei zene
oly távolból egyszer nyáron
egy csendes esti szürkületbe'
(Kántor Zoltán költő,bendzsós emlékére, 2004.január)