Bután vallatom a magányt,
meddig várok rád- még nem tudom,
csilingel bennem a talány,
letennem nem megy, hát hordozom.
Mint keselyű, véres koncra,
úgy csapok le a gondolatra
mi tőled énhozzám átlép,
nincs erkölcs, vesszen, mind mi mérték!
Beteg s fáradt a lelkem,
jajong a percért, mit veszni lát,
még itt vagyok, nem kell mennem,
Teérted suttogok száz imát.