Szikrázó, forró napsütésben lehunyom a szemem
Mert a szokatlan,vakító fényözönt alig viselem
Távolból hallom a tenger monoton mormolását
A friss tengeri szél borzolja a pálmák koronáját
Az otthoni fagyok lehelete még bizsereg néhány végtagomban
De már a tenger csípős, sós ízét érzem a torkomban
Hitetlenül nézek jobbra, balra, csodálkozva, hunyorogva
A dermedt szürkeségből ide kerültem e földi paradicsomba
Ahogy e különös világban jobban körülnézek
Tekintetem egy fényes, óriás hegyre téved
Mint félszemü óriás szúrós szemével a messzeségbe réved
De néha vigyázó tekintete az örökzöld szigetre le-letéved
Nehogy zavarja valami e békés harmóniát, e szorgos népet
Itt lent a tengerpart nyüzsgő,trópuson megszokott élete
Ültetett örökzöld páfrányok, pálmák szép sorban, rendre
De hagyjuk most itt ezt a pálmaerdőt, gyerünk fel a hegyre
Vár bennünk a vulkáni sziklás völgyek sejtelmes csendje
Vár a kaktuszok, sivatagi cserjék sivár, kietlen világa
A vulkán-, meg az erozió formálta tájak sajátos varázsa
Ahol alacsony, páradús felhők kúsznak a hegy zordon oldalába
És ez a bazalttörmelékben kókadozó bozótoknak életadó pára
Menjünk, hogy fentről élvezzük a Nap nyugvását
Amikor a búcsúzó Nap leveti veres glóriáját
Hogy ezzel ékesítse az óriás hegy havas koronáját
Ha majd koromsötétség ereszkedik e sivatagi tájra
És ahogy eltünik a hegy fényes glóriája mára
A hegy tetején valamikor talán úgy éjfél tájban
Csendesen kezdődik a hegyi boszorkányok tánca
Amit néhány jámbor lélek egyre tempósabban járja
Majd hirtelen köddé válnak a felkelő Nap első sugarára
Amint hazatérek a fagyok világába már előre látom
Hogy a sziget egzotikus tájaira vezet majd első álmom
És úgy hiszem, hogy ide újra meg újra visszavágyom
Mert a fenséges hegyóriás most lett a barátom
(1997 novemberben tanfolyamon vettem részt Teneriffén)