Tépett felhőt kerget, űz a hideg szél,
fagyos ostorával pattog az öreg tél,
s ahol hangja csattanva földet ér,
mindent fehérre ken a hó s a dér.
Még erőlködik az ősz fel nehezen adja,
esőmosta arcával az eget is megtartja,
bágyadt napsugárral mosolyodra vár,
míg lassan télbe hajlik, s hol van már a nyár.
Hozott jó bort, érlelt sok gyümölcsöt,
sárguló erdőbe, bús vadászkürtöt,
lerázta a lombot a legdélcegebb fákról,
levelet választva a szülői ágról.
Számos madarunkat messze délre küldte,
de énekük itt marad szívünk csúcsán ülve,
a meleget elrakta foltozott zsákjába,
megleled ha lesed lobogó kályhádba.
Lelkedbe költözik, mielőtt enyészne,
sajátos hangulat, mielőtt decemberbe vészne,
a szálerdő most csoda, a Csendet ott hallani,
csak öreg erdésztől hangzik egy hallali.
A természet ágyat vet, lombbal takarózik,
hajnali utakon róka vakarózik,
fekete sereg jön, károgva hirdetve,
kertek alatt a tél, jön havat, zúzmarát lihegve.