LIBATÖMÉS
Írta: Mityka Dátum: November 08 2009 09:39:21
M

Apám évente, rendjemód telente
kis katrocot eszkábált, szűkre szegve,
úgy valahogy, hogy kerüljek gyanút,
meg hogy elférjen benn egy lúdnyi lúd.
Teljes hír


Apám évente, rendjemód telente
kis katrocot eszkábált, szűkre szegve,
úgy valahogy, hogy kerüljek gyanút,
meg hogy elférjen benn egy lúdnyi lúd.
Ez megesett. Fedett helyet találtak
az egyszemélyes hizlaló karámnak,
és feledve a gágigáló gőgöt,
az egyszem liba belepréselődött,
s mert anyám nyakát lába közé vonta,
csak gömbölyödött. Láthatón. Naponta.
És tömte, húzta hosszú nyakatáját,
megpattintva két ujjával a száját,
az íves útra nagy biztatás kellett
a vízben ázott kukoricaszemnek,
a jelölt hagyta. Szinte kedvvel nyögte,
hogy kvártélyoztak a szemek a bögybe.
Telt-múlt idő. Két-három hét is bírta,
hogy merül el a nyeszlett hús a zsírba,
úgy karácsonytájt még valami történt,
nem hívtak oda – odaszöktem önként,
a látomástól most is tart a lelkem,
kis hittanosként Istent bepereltem,
mert kimaradt a tízparancsolatból,
hogy spriccel ki a lúd a libanyakból,
de megemlékszem, ahogyan az este
a holtig félő gyereket kereste,
hisz ma is nyelvem széle-hosszán érzem,
hogy azt sütötte anyám egész évben.