Ezernyi ragyogó fény lobog,
égő gyertya viaszkönnyet ont.
Szabad utat magányunk elé
lelkünk feltörő sóhaja bont.
Emlékek szaggatta égő seb
zihál futó pillanat mögött,
megtört arcú bánathoz érve,
élők merengnek sorsuk fölött.
Koszorúba font fehér virág
életet remél a síron túl,
s fülembe cseng az áhított hang…
érted, imát mondok szótlanul.
Kúszik a novemberi égre
lángban izzó fények szülte rend,
s a lélekben megül a béke,
míg csendre int hangodban a csend.
Hajnaltól vár megváltást az éj.
Remegő láng, izzó kanóc bibéz,
s reménnyel a szív, a nagy égre,
angyalok közé angyalt igéz.
2009. november
Szakáli Anna