 Utolsó ecloga az ember barátom, itt és most a költő máshol és mást az ember miért mondod, hisz hatalmas országba születtél, határa Csap – Vlagyivosztok, szinte a csillagos ég, mindenki egyenlő, szikrától lobban a láng, a felszabadító katona sírján nem huny ki soha a gáz, a költő igen, óriási terület, megannyi nemzet, kérdezte valaki őket, hogy egyesüljenek? Édesem meséli, felszabadítottak, igen, a jóléttől, s hoztak magukkal ezrével tetveket, kuláknak mondták nagyapámat, a pékségből mehetett mint éjjeliőr tengette életét, nevelte ebből a bérből három szemefényét, gyermekét az ember közért az ember moccanatlan, pihen, mint érc a mélyben mozdulatlan; tengerárban nagy kék bálna csobbanatlan, istrángba fogott fürge kese rakoncátlan; a költő carpe diem, indulok már, bányarésben vagyok vájár kőszikláról ugrom fejest, habár tudom, szemellenzőim rángatóznak, csupa sár az ember ne foglalkozz hozzád nem illővel, köpönyegforgatóval vagy akakij akakijeviccsel; pató pálok ki ne ábrándítsanak – fogadd íme bölcs tanácsomat fantazmagória nyers makacsságod, hol dübörög az ország, ott nincs lazítás, itt és most érezd jól magad – a többi mind csőcselék-lázítás amerikanizálódj sebtiben, s sztár lehetsz, showk állandó résztvevője tilitolijának mehetsz a költő mondd, mit tudsz adni az éhes léleknek, hisz dibdáb délibábok már reményeid, koldulnom kell, hogy ajándékozhassak, szmogos levegőt kapkodok, hogy jóllakhassak az ember már őszen osztják lombjukat a fák, megbomlik a lélek, iszaposodik a szív, rozsdássá válik maga a gondolat, alanytalanná silányul a kimondott mondat a költő fejem búgása, homlokom zúgása monoton dallam – templom harangja; mi is a hiányérzetem ebben a világban? csakis a közönyről, a toleranciára gondolok, Krisztus üzen a vágott sövény mögül: amit ma megközelítesz, azt elveszíted amitől eltávolodsz, az megközelíthető tudom, a költő halálos énem viadalban állunk egymással szemben – vagy neki, vagy nekem, de egyikünknek örökre mennie kell, és nincs itt és most csak mást és máshol, drága barátom |