Hiányod sajgó visszhangja
Üres terek barázdáin fájón suhanva
Pille-szárnyon vissza-visszatér
A lét kósza síkjára, s felemészt
Mint testet a vén idő.
Úgy várlak...mint álmos Hold
A derengő homály-égbolt
Első sugarait, hogy a horizontra égve
Olvassza magába az éj sötétje
Kósza árnyait.
Úgy kellesz...mint nyíló reggelen
Illatosan bomló virágkelyheken
Túlcsorduló harmat, a szomjas lomb-avarnak
Mely cseppekbe oltja a szabad akarat
Burjánzó életmagvait.