Telve hálával és gondolattal járok,
egy év után is szép szemedre várok.
Köszönöm, hogy szerethetlek,
hogy nem látlak, de kereshetlek.
Mint régész a legenda nyomán,
tudom én is ott vagy, s megyek vágyam után,
de nekem Te vagy babérkoszorú,
mely szívemre kerül, mit nem lep már ború.
Ragyogsz napsugaram, ha sorsod mostoha is,
a kép mit látunk egymásról, hidd el nem hamis.
Szíveddel látsz és azzal nézek rád,
ne hallgasd mit mond, hazug a világ.
Légy annyira boldog mint csak szeretnél,
imádkozom érte s bár párom lehetnél!
Naphosszt ölelnélek,
úgy lennék én párod, mint árnyék a fénynek.
Hagynám szabadságod, inkább szállnék veled,
lánc sem fojtogatna, csak fognám a két kezed.
De az idő tudja dolgát, teszi és nem kérdez,
kinek mi a sorsa, majd aszerint végez.