Szerelmünk felé árnyék vetődött,
Érzelmünk közé betegség szövödött!
Bármit tettem soha nem volt jó,
Szádat érzelemből már nem hagyta el az a szó!
Titkoltad érzelmeid, reményben éltem,
És egyről a kettőre, egyedül hagytál a sötétben!
Lelkem mélyén már kiáltottak egy-két dolgot,
De hogy nem szeretsz, az fel sem hallatszódott!
Elhagytál becsaptál, dögmadaraknak dobtál,
Halálom pillanatában pedig te jártál!
Jön a viharfelhő, a madarak elszállnak,
Életben maradok, de vérző szívem még nem szárad!
De felépülök majd biztosan de lassan,
Az árnyék a Viharfelhőd eltávozik gyorsan!
És tiszta lesz az ég a fejem fölött,
S ha még lenne remény, én szaladnék a Felhők mögött...