Mint ahogy magból lett magonc, majd csemete,
úgy nőttél fel bennem szerelemmé,
S most mégis, mint elöregedett körtefa
a meg nem írt tavasz nyitányát síratom,
s néma dallamát dúdolom a szélbe...
Ó, hogy vágyom bőrömön csókod nyár ízét,
a vér rezdülését elsimító tenyered,
szenvedély mély színében játszó két szemedet,
mely égig nyújtózó varázslatot ígért.
A vágyak megtámaszkodnak lelkemben,
bután szemlélve az otthagyott emléket,
S én mint elöregedett körtefa
a meg nem írt tavasz nyitányát síratom,
s néma dallamát dúdolom a szélbe...