Kint esik a hó, suhog a szél,
A jéghideg tájban semmi meg nem él.
Mégis hallod, hogy valaki lépked,
de nem ő jön, tudod, ő nem jöhet el érted.
Mínusz fokokban dideregsz csendben,
Némán, fáradtan, de szem mégse rebben.
Csak állsz, vársz, figyeled a tájat,
Csak ő segíthet újjáépíteni a várad.
Egy bátortalan lépés, mégis mész előre,
De innen úgysem juthatsz el egy napsütötte mezőre
Ahhoz angyal kéne, vagy valami csoda,
De egy démon szeretője nem mehet el oda.
Már minden fehér, halkulnak a zajok,
Megijedsz hogy elmegy, eltűnnek a hangok.
Mégsem mozdulsz, semmit sem teszel,
Így örökre csak a játékszere leszel,
De ezt mindig tudtad, mégis reménykedtél,
Viszontszeret az, kit halálosan szerettél.