Magamtól adom a mosolyt,
magamnak a könnyeket.
Hányszor felejtettünk már
a tükörbe nézni kedvesem.
Magamnak adom a napot,
hogy beragyogja a napom.
Bezárok minden ablakot,
ha már végleg feladom.
Magamtól adom a jóságot,
vele adom a lelkemet.
Magamnak fájditom a szivem,
ha egy kifacsart citrom leszek.
Magam vagyok a bölcsesség,
s magam vagyok az igaz szó.
Magam alatt leszek akkor is,
ha a világ kegyetlen és hazug.
Magam vagyok a békesség,
bennem a csend és nyugalom.
Magam vagyok az őrjitő kétség,
mikor végleg a sorsomra hagytok.
Magam vagyok, nekik, s neked,
ki már ezer év óta igy szeret.
Magam vagyok öröm és bánat,
s halk sóhaj, mi marad utánam.