Melegitse szivünket nyári emlék
a havas januárban.
Népek olvasztótégelye most a tó
tombol a tűzsugarú nyár
barátságot szül,még ha idegen is a szó
mosollyá olvad minden távolság.
Opálos égen fehér felhőpamacs
búcsúzó fénybe von mindent a nap
párafüggönybe burkolózik a túlpart
s az ég a földdel összeér.
Szemközt fölsejlik Tihany dupla tornya
míg szemem a mindenen túlra néz.
Tudom,nekem is sorsom e tó
a gondolat,ha mégoly csapongó,
mindig hozzá húz vissza egyre,
legyen bár hegy-völgy szivemnek vonzó.
Ősködök titkait kutatnám
míg agyam képernyőjén rögzül a kép
pillanatonként változik zöldre a kék,
hullámok hátán táncol a fény
s míg égi hidján fellegekbe tér,
szivembe bánat bánatot ér.
Kövekre futva csobban a hullám
fölrebbent múltam árnyai közül,
lebúkó nappal búcsúzok tőled
ki immár egyre messzebb kerülsz.
Lágy szellő kél a habok felett
s a tóba mossa a fájó emlékeket.
2oo2.július 8.